Hatodik fejezet részlet 2.

"...
Miután elpusztítottam a két tálcányi ételt, mint egy jól lakott napközis elnyúltam a székemen. Kényelemesen behunytam a szemem, de alig, hogy ellazultam, fel is pattantam. Teljesen éber voltam a felismeréstől. Dorothy! Én itt élvezkedek, míg Dory otthon vár és szenved.

- Úr Isten! Nekem már rég haza kellett volna érnem. A barátnőm nálam van és vele kéne lennem. - hadartam. - Támogatásra szorul, erre én nem vagyok mellette. Bocsi Caleb! Tényleg. De sietnem kell.

- Melyik barátnőd? A szellem?

Menten lehidalok. Honnan tudja, hogy Dorothy szellem és, hogy egyáltalán létezik? De most nem kérdezősködhettem. Sietnem kell.

- Köszi az ebédet!

Csupán ennyi telt tőlem ebben a pillanatban. Fölpattantam és már rohantam is az ajtó felé. Azonban Caleb is ott volt mellettem.

- Elviszlek kocsival. Úgy gyorsabb lesz. - ajánlotta.

Bólintottam – Köszi!

A kocsija egy fekete Lexus volt. Méregdrága autó lehetett. Bepattantam az elefántcsont fehér bőrből készült anyósülésre és bekapcsoltam az övemet. Ő is beült, de nem kapcsolta be magát. Most ez annyira nem érdekelt, csak otthon akartam lenni Dory mellett.

- Mi történt vele? - kérdezte.

- Hát a családjából mindenki meghalt, mikor a házuk az éjszaka közepén kigyulladt és mindannyian bennégtek. Az egész családja szerencsésen átkelt a másvilágra, csak Ő ragadt itt és tegnap mikor veled találkoztam a tanteremben, megharagudott rám amiért nem zavartalak el a helyéről. Elment és este mikor hazaértem, sírva találtam a nappaliban, a kanapén. Azt mondta látta a húgát, Winnie-t és ettől nagyon kikészült.

- Hát ez különös. Akik áttérnek azok nem szoktak visszalátogatni. Tiltja a szabályzatuk.

- Milyen szabályzat? A holtaknak vannak szabályaik? - kérdeztem, némi cinizmussal a hangomban.

- Hát igazából csak egy. Bármit csinálhatnak, de a Földre, vissza, nem jöhetnek. - válaszolta komolyan.

- Miért? Az emberrel mi történik miután meghal? - kérdeztem, most már fedhetetlen kíváncsisággal.

- A lelkük más távoli bolygók körül kering, illetve van egy Calter nevű bolygó körül. Ez amolyan halottak földje. Az emberek számára láthatatlan ez a hely.

- Szóval ez, amolyan, mennyország szerű hely?

- Igen. Tulajdonképpen ez maga Élüszion, a mennyország.

Befordultunk a kocsibejáróra, én rögtön kipattantam és már túrtam is a kulcsok után.

- Köszi a fuvart és az infókat! Nagyon érdekes dolgokat mondtál.

- Nincs mit!

Már nyitottam is az ajtót.

- Sok sikert! - szólt utánam Caleb.

- Köszönöm.

- Szia!

- Jó éjt! - mondtam kurtán.

Dorothy az ágyamba ült törökülésben és a tévére meredt. Az X-faktort nézte. Leültem mellé.

- Hogy vagy?

Nem felelt, de tudtam, hogy nincs jobban. Csak rá kellett nézni. Csapzott haja, fáradt szeme és remegő keze mindent elárult. Megöleltem.

- Jaj Dory! Úgy sajnálom.

Újból elsírta magát.

- Miért? Miért kellett itt maradnom? Miért kell mindenféleképpen szenvednem?

- Nem tudom. Nem tudom Dor, de megoldjuk. Mindenre találunk megoldást. Ne félj! Minden rendbe jön majd. Ígérem.

Teltek az órák. Dory időközben elaludt. Egyszeriben késztetést éreztem arra, hogy kimenjek az erkélyre.

Kinéztem az üvegajtón. Caleb állt a kertben. Rámosolyogtam és kimentem az erkélyre.

- Hát te?

- Gondoltam jövök segíteni neked. - mondta Caleb.

- Megyek beengedlek. - mondtam.

- Hagyd! Csak állj arrébb!

Nem nagyon értettem, hogy ez mire lesz jó, de úgy tettem ahogy kérte. Félrehúzódtam az ajtóból, egészen az erkély széléig és vártam, hogy mi lesz ebből. Caleb lépett néhányat hátra, lendületet vett, nekifutott és felugrott az erkélyemre. Kecsesebb volt, mint egy gazella vagy egy őz. Csak néztem. Ezt meg hogy csinálhatta? Ki vagy mi Ő?

- Halihó! - mondta derült arccal.

- Sz...szia! - válaszoltam megszeppenve. - Ezt meg, hogy csináltad?

- Sokat kondiztam. - viccelődött.

- De most komolyan! -förmedtem rá - Na és a szellemek? A képességem miért nem hat rád? Ki vagy Te? - dőltek ki belőlem egyszeriben a kérdések.

- Trac! Nyugalom. Elmondok mindent. - mondta.
..."