Első fejezet részlet 1.

Első fejezet

Az új fiú

Tracy

Burlington, Wisconsin állam, napjainkban

- Dorothy! - morogtam dühösen. De Dorothy mit sem törődve labilis idegállapotommal, zavartalanul folytatta mondandóját. Most éppen Billie Joe-ról a Green Day frontemberéről, aki épp most adott interjút az egyik riporternek Medison-ban, és az egész riport alatt őt, és csakis őt nézte azzal a lehengerlően sármos mosolyával az arcán. Természetesen azt kihagyta a story-ból, hogy csakis azért nézte őt, mert beállt a riporter elé aki persze semmit sem észlelt Dorothy ottlétéből. Mondandója közben az egyik rakoncátlan, göndör, barna tincsét csavarta az ujja köré, és engedte vissza. Próbáltam nem törődni azzal amit mond, és egy picit figyelni Mr. Wagner prédikációját, az algebrai kifejezésekről, és „rejtélyes” mivoltukról. Azonban Mr. Wagner hiába élte bele magát az anyagba, nem bírta túl kiabálni Dorothy-t.

Amikor a lány észrevette, hogy nem is foglalkozok vele, gömbölyded arcára sértődöttség ült ki, elfordult tőlem, és egy halk prüszköléshez hasonló hanggal jelezte nemtetszését. Jellemző. - gondoltam.

- Dory figyelj! - fordultam hozzá. - Muszáj most odafigyelnem, mert ugye azt te sem akarhatod, hogy megbukjak matekból. - mondtam felelősségteljesen. Valójában pedig csak egy kis csöndre vágytam, hisz annak az esélye, hogy én megbukjak matekból, körülbelül egy az egymilliárdhoz volt. Anyu számítógép technikus volt, plusz még ötösre érettségizett matematikából, és fizikából. Szóval ez fizikai képtelenség volt. De sajnos ezzel Dorothy is tisztában volt, így nem igazán hatották meg az érveim. Ezért olyanhoz folyamodtam amit csak a legkritikusabb helyzetekben szoktam felajánlani Dory-nak, de ettől garantáltan jó kedve lesz.

- Jól van Dor, te győztél. - adtam meg magam. – Este berakhatod azt a lemezt, amit szereztél, azon a régiség vásáron.

Ennek hallatán a csajszi arca felderült, és boldogan karolt át.

- Tudtam! - kiáltotta. – Tudtam, hogy nem dobtad ki a múltkor! - nevetett.

- Hát, pedig már nagyon közel álltam hozzá. - dohogtam halkan.

- Köszííí! - visított fel. – Esküszöm észre sem veszed a nap hátra lévő részében, hogy itt vagyok. - ígérgette.

Igazából nem volt komolyabb bajom azzal a lemezzel, de néha a trombitás úgy mellé fújt, hogy az ember legszívesebben kiszaladt volna a világból. És ma ismét fültanúja lehetek ennek a „gyönyörű muzsikaszónak”. Remek.

A tanár úr markáns, mély hangja szakította meg a beszélgetésünket.

- Ms. Collins! Van valami hozzáfűzni valója?

- Nem Mr. Wagner, nincs.

A tanár úr pökhendin visszafordult a táblához és írta tovább az egyenletet.