Kérés

Mivel az oldalon szereplő szövegek/részletek 100%-osan az én fantáziám szüleményei, ezért kérlek, hogy ne másold be saját oldaladra/blogodra, és ne mondd, hogy a tieid! De ajánld barátaidnak, ismerőseidnek, ha tetszett amit olvastál! :D
Köszönet: Wanda

2011. április 26., kedd

Tizedik fejezet

Sziasztok! Valami gáz van a szövegszerkesztővel a bloggerben, úgyhogy csak ilyen snassz módon tudom berakni a következő fejezetet... :/ Wanda


"...
Tizedik fejezet
A csók
Caleb


Egész éjszaka néztem ahogy szendergett. Amikor felébredt, egymásra néztünk és üdvözöltük egymást egy mosollyal. Fölkelt odament a gardróbajtóhoz és elővett két blúzt. Az egyik, függőlegesen csíkozott, mélyen kivágott, királykék, rövid ujjú, széleinél csipkés blúz volt, a derekát egy fekete selyem szalaggal kötötték át. Őrjítően szexin nézhetett ki benne. A másik, rózsaszínű és ejtett vállú rövid ujjú volt, az ujjánál ez is csipkés volt felül középen egy helyes kis rózsaszín masni virított.
- Szerinted melyiket? - érdeklődte.
- A kéket. - válaszoltam. - Az illik a szemedhez.
Erre elpirult. Nagyon aranyos volt, ahogy az arca megtelt vérrel és a szíve hevesebben vert.
Aztán kiment a fürdőszobába. Vitte magával a kék felsőt és egy fekete hosszúnadrágot.
Mikor visszaért, a nyálam majd elcsordult. Iszonyúan jól állt rajta a blúz és a fekete csőnadrág. A lábára egy fekete-fehér convers cipőt vett. A haját magasra, lófarokba tűzte. A szemét szemceruzával halványan kihúzta.
- Hű…Gyönyörű vagy Trac! - mondtam elismerően. - Figyelj! Én is hazaugrom átöltözni. Negyed óra és itt vagyok érted. Beviszlek a suliba.
- Köszi! - válaszolta, ismét vörös orcával. - Oké. Várlak.
Hátat fordítottam, hogy elinduljak az erkély felé, de valami visszatartott. Valami nem engedett. Olyan érzés volt, mintha elfelejtettem volna valamit. Visszafordultam és odamentem Tracy-hez. A szemébe néztem és egyre közelebb hajoltam hozzá. Egészen addig míg az ajkunk össze nem ért. Gyengéden megcsókoltam, miközben lágyan az arcát érintette a kezem. Ő is viszonozta a csókot, ám az Ő válasza sokkal szenvedélyesebb volt. Kedvetlenül szakítottam meg ezt a hosszú pillanatot és vámpír gyorsasággal tűntem el az erkélyen túl.
..."

2011. április 25., hétfő

Kilencedik fejezet részlet 2.

Sziasztok! :D Hátnem fogjátok elhinni mi történt velem... :S Mintha nem lenne elég bajom, most még le is betegedtem...Kötőhártya gyulladás, és mandulagyulladás. 2in1. Fasza...na de nem panaszkodok ennyit, inkább rakom a következő részletet. Még annyit had jegyezzekmeg, hogy elmentem ma biciklivel Gyulára, és ettem egy nagyon finom fagyit, aztán jó gyorsan hazatekertem. :D Röpke egy óra alatt megvolt. (y)





Tracy


A gondolatözön. Az egész egy hatalmas nagy massza a fejemben. Fel-fel bukkannak, de egy se dominál igazán. Lenéztem az ágyra és Caleb csuklóján akadt meg a tekintetem. Rátámaszkodva nézett. Volt rajta egy tetoválás szerű jel. Furán hatott, mert lila színű volt, ami a tetkókra nem jellemző. Ahhoz Túl élénk szín volt. Az egész csuklóját átfogta. Egyszerű, mégis sokat mondó. Több hurokból állt. Azonban nem a megszokott görcs szerű hurkokból. A középpontban egy háromszög volt, aminek az oldalai enyhén homorúak voltam. Minden oldalból jött egy ovális félkör. A háromszög közepén egy nyolcas volt elfektetve. Egy végtelen jel. Annak közepéből egy kereszt nyúlt felfele a csuklóján, aminek két ága volt. Láttam már őket valahol, de azt nem tudtam, hogy hol. Ahogy néztem, hirtelen a lilából, ciklámenre váltott. Felkaptam a tekintetem és egyenesen Caleb szemébe néztem. Kicsit meg voltam rémülve, de furdalta az oldalamat a kíváncsiság. Mi ez a jel?

2011. április 21., csütörtök

Kilencedik fejezet részlet 1.

Húúú hát sziasztok! :) Már nagyon régen jelentkeztem sajnos, de annyi minden új dolog történt velem, hogy teljesen elterelte a figyelmemet a blog, és a blog felől, de most újra itt vagyok, és újúlt erővel vetem magam bele a könyvírás, és a blogszerkesztés szépségeibe. :D Gyorsan be is teszem nektek a kilencedik fejezet első oldalát, ahol ízelítőt kaphattok, hogy mi is történt Tracy szobájában, miután Dorothy elment...Holnap jön a kövtkező részlet, úgyhogy érdemes benézni rendszeresen! Jó szórakozást! ;D
"...
Kilencedik fejezet
Bizonytalanság
Caleb


Az ágyban feküdtünk egymás mellett. Hátunkat a falnak támasztottuk. Csak feküdtünk és néztünk a semmibe. Aztán mikor meguntam Tracy felé fordítottam a fejem. Meg akartam szólalni, de meggondoltam magam. Visszafordultam és meredtem tovább előre. Vártam. De, hogy mire? Azt magam sem tudtam. Talán egy jelre. Vagy csodára.
Erre a gondolatomra elmosolyodtam. Csoda. Na persze.
- Szóval, azt mondtad, ha kérdezek, akkor, és csak akkor beszélsz erről a világról. - szólalt meg Tracy, hosszas hallgatás után.
- Igen. Ezt ígértem. De Trac! Ha ki akarod hagyni ezt az egészet az életedből, én teljesen megértelek. Nem szólok bele. Viszont azt tudnod kell, hogy mostantól folyamatosan veszély fog fenyegetni, mindenfelől. Olyanok is ellened fordulhatnak, akikről még álmodban sem gondoltad volna. Sokan akarják a magadfajták vesztét. De én segíthetek. Megvédhetlek, ha úgy akarod. A Te döntésed.
- Tudod, most eléggé össze vagyok zavarodva és szeretnék tisztán látni, de egy kicsit félek is attól, hogy ez az ismeret, ami innentől kezdve a birtokomba lesz, csak ront a helyzeten. Viszont. Ha ez valóban úgy van ahogy azt mondod – tartott egy kis szünetet, majd így folytatta - , ám legyen állok elébe. - mondta tömérdek magabiztossággal a hangjában és ahogy ezeket a szavakat kimondta, olyat éreztem, amit eddig még soha. Öröm, vágy, a kihívás íze. Mind egyszerre.
- Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem. Azt sem tudom melyiket tegyem fel először. - folytatta.
- Tedd fel azt, amelyik a leghangosabb. - ajánlottam.
..."

2011. február 1., kedd

Nyolcadik fejezet részlet 1.

Sziasztok! Sajnos mostanában beütött jópár krak, elmentem edzőtáborba, ahol tönkrement a laptopom, orvosról orvosra jártam, és most sikerült eljutnom addig, hogy foglalkozni tudjak a bloggal. Ezért gyorsan be is rakom a kövi részletet. :)
"...

Nyolcadik fejezet
Az ébredés
Caleb

...


- Úgy látom rám már nincs is szükség. - mondtam Tracy felé fordulva. - Ahogy azt a körülmények is bizonyítják, Dorothy azon kevés szellemek közé sorolható, akik az ilyen traumákat egy nagy alvással képesek feldolgozni. - megengedtem egy féloldalas mosolyt.
Szerettem nézni ahogy Tracy elpirul. Jól állt neki.
- Maradj! Légyszi! - kérlelt Tracy.
Miután mérlegeltem néhány dolgot, mint például, hogy Stephen és Becky ma megérkeznek, sőt nagy valószínűséggel, már otthon is vannak anyámon keresztül pedig üzentem nekik és, hogy Archibald itt ólálkodik valahol a közelben mind, mind arra a döntésre sarkaltak, hogy maradjak itt VELE.
- Hát jó. A srácok biztos nem neheztelnek majd, amiért nem leszek ma éjszaka otthon.
Mélyen egymás szemébe néztünk. Csak Dory zökkentett ki minket.
- Oké! Oké! Értem én meghitt pillanatok meg minden. Na én húzok innen. Nem kell nekem most romantika. Pfú...
És már ott sem volt. Egymásra néztünk, de csak mosolyogni tudtunk az egészen. Körülnéztem ismét a szobájában.
..."

2011. január 21., péntek

Hetedik fejezet részlet 2.

"...
Tracy

Kesze-kusza gondolatok röpködtek a fejemben. Angyal? Apa egy angyal volt? Vajon az álmomban ezt akarta velem közölni? És Caleb egy vámpír. Szóval nem csak mese, hogy léteznek vámpírok, hanem valóság. Már amikor először megláttam, éreztem valami fura bizsergést legbelül. Mintha egy belső riasztó megszólalt volna, hogy – Vigyázat! Furi srác tizenkét-óránál! - de pont ez az érzés vonzott annyira hozzá.
Caleb elindult az erkélyajtó felé, de abban a pillanatban valami elszabadult bennem. Visszaemlékeztem arra amit akkor mondott, mikor lent állt még a kertünkben. - Gondoltam jövök segíteni neked. - Szükségem volt a segítségére. Muszáj félre tennem a pillanatnyi érzelmeimet, hogy Dorothy-n segíthessek. Valahol legmélyen eddig is tudtam, hogy anya nem mondott igazat, azonban valamiért nem törődtem vele, valószínűleg azért, mert azt is tudtam, hogy jobb ha nem tudom a teljes igazságot.
- Vagy nem! Ne! Ne menj el! Nem akarom, hogy elmenj! Inkább segíts Dorynak. - hadováltam. - Csak... - Képtelen voltam befejezni a mondatot. Nem tudtam szavakba önteni a fejemben kavargó gondolat masszát.
- Trac! Figyelj! Most itt neked megígérem, hogy minden kérdésedre válaszolok ami, csak az eszedbe jut, és csak akkor mondok bármit is erről…az egészről, ha Te kérsz rá meg. - mondta, úgy mintha a gondolataimban olvasott volna.
- Rendben, azt hiszem ez így tényleg jó lesz. - mondtam kicsit bizonytalanul.
Azonban a kíváncsiság már lyukat fúrt az oldalamba. Többet akartam megtudni róla, de először még a mostani infókkal kellett megbarátkoznom. Ami fura volt, az az, hogy kezdett tetszeni a gondolat. Vámpír pasi, angyal csaj. Tök kúl. De viszont ha tényleg egy angyal leszármazottja vagyok, miért csak apa halálakor jöttek elő ezek a képességeim? Elhatároztam, hogy megkérdezem. Majd. De most nem. Most, nem...
..."

2011. január 19., szerda

Hetedik fejezet részlet 1.

Szaisztok! Már itt is van a következő részlet. Részlet?! Tulajdonképpen az egész hetedik fejezet a szobaleírás kivételével, mert úgy gondoltam az annyira nem lényeges most még. :) Jó szórakozást!

"...
Hetedik fejezet
A titok
Caleb

Beléptem a szobájába. Meseszép volt. De mégis volt benne valami, amiről lehetett tudni, hogy nem egy átlagos emberé. 

***

Az ágyon, egy összegömbölyödött lány feküdt. - Ő lehet Dorothy. - gondoltam, mivel a feje felett lebegett egy állandóan mozgó, kis, sárga felhő. Ilyenje csak a szellemeknek van.
- Na jó! Ez már tök fura. Lennél szíves és elmagyaráznád, hogy mi a fene vagy?! - mondta Tracy zaklatottan.
- Tracy figyelj! Nyugodj le mielőtt az anyud feljön!
- Te csak ne ints engem nyugalomra! - kiabálta.
- Ülj le! Mindent elmagyarázok. - próbáltam megnyugtatni. Nem sok sikerrel. De azt, hogy leüljön, sikerült elérni. Ő az ágy szélére ült, én pedig vele szembe ültem a szőnyegre, török ülésben.
- Mint azt már mondtam neked, a világ nem olyan egyszerű és unalmas mint amilyennek tűnik. Rengeteg különösebbnél különösebb élőlény él, mint amiről az embereknek egyáltalán fogalmuk, vagy elképzelésük van.
- Ezalatt pontosan mire gondolsz? - kérdezte gyanakvóan.
- Arra, hogy te és én is természetfeletti lények vagyunk.
Némi áhítatot láttam a szemében kétkedéssel vegyülve.
- Akkor most - tartott egy szusszantnyi szünetet, majd folytatta. - , te is egy médium vagy?
- Nem, nem egészen.
- Akkor mi? És én mi vagyok? - kérdezte, most már színtiszta kíváncsisággal.
- Vámpír vagyok.
- Na persze. Olyan mint Edward Cullen, Bill Compton, meg Stephan Salvatore, mi?
- Hát, nem pont olyan. Ők csak kitalált személyek. Én viszont igazi vagyok.
- Én meg a Szellemekkel suttogó-ból vagyok a főszereplőcsaj, Melinda. Vagy Sookie Stackhaus, a True Bloodból. Na? - mondta cinikusan.
- Te egy Prato leszármazottja vagy. - mondtam meg nem hallva a cinikus megjegyzéseit.
- Parancsolsz?
- Egy Prato leszármazottja.
- Hogy mi a fene vagyok?
- A Prato-k, olyan angyalok, akik a Földön kapták azt a feladatot, hogy az itt ragadt lelkeket vigyázzák. Mint amilyen például Dorothy. Sok esetben a Prato-k földi nőkkel házasodtak, és nemzettek gyermekeket. Te is egy vagy közülük. Az utódjaik rendelkeztek a Prato-k médiumi és egyéb képességeikkel. Illetve még mindegyikük rendelkezett egy, vagy nagyon ritkán, kettő egyedi képességgel.
..."

2011. január 18., kedd

Hatodik fejezet részlet 2.


"...
Miután elpusztítottam a két tálcányi ételt, mint egy jól lakott napközis elnyúltam a székemen. Kényelemesen behunytam a szemem, de alig, hogy ellazultam, fel is pattantam. Teljesen éber voltam a felismeréstől. Dorothy! Én itt élvezkedek, míg Dory otthon vár és szenved.
- Úr Isten! Nekem már rég haza kellett volna érnem. A barátnőm nálam van és vele kéne lennem. - hadartam. - Támogatásra szorul, erre én nem vagyok mellette. Bocsi Caleb! Tényleg. De sietnem kell.
- Melyik barátnőd? A szellem?
Menten lehidalok. Honnan tudja, hogy Dorothy szellem és, hogy egyáltalán létezik? De most nem kérdezősködhettem. Sietnem kell.
- Köszi az ebédet!
Csupán ennyi telt tőlem ebben a pillanatban. Fölpattantam és már rohantam is az ajtó felé. Azonban Caleb is ott volt mellettem.
- Elviszlek kocsival. Úgy gyorsabb lesz. - ajánlotta.
Bólintottam – Köszi!
A kocsija egy fekete Lexus volt. Méregdrága autó lehetett. Bepattantam az elefántcsont fehér bőrből készült anyósülésre és bekapcsoltam az övemet. Ő is beült, de nem kapcsolta be magát. Most ez annyira nem érdekelt, csak otthon akartam lenni Dory mellett.
- Mi történt vele? - kérdezte.
- Hát a családjából mindenki meghalt, mikor a házuk az éjszaka közepén kigyulladt és mindannyian bennégtek. Az egész családja szerencsésen átkelt a másvilágra, csak Ő ragadt itt és tegnap mikor veled találkoztam a tanteremben, megharagudott rám amiért nem zavartalak el a helyéről. Elment és este mikor hazaértem, sírva találtam a nappaliban, a kanapén. Azt mondta látta a húgát, Winnie-t és ettől nagyon kikészült.
- Hát ez különös. Akik áttérnek azok nem szoktak visszalátogatni. Tiltja a szabályzatuk.
- Milyen szabályzat? A holtaknak vannak szabályaik? - kérdeztem, némi cinizmussal a hangomban.
- Hát igazából csak egy. Bármit csinálhatnak, de a Földre, vissza, nem jöhetnek. - válaszolta komolyan.
- Miért? Az emberrel mi történik miután meghal? - kérdeztem, most már fedhetetlen kíváncsisággal.
- A lelkük más távoli bolygók körül kering, illetve van egy Calter nevű bolygó körül. Ez amolyan halottak földje. Az emberek számára láthatatlan ez a hely.
- Szóval ez, amolyan, mennyország szerű hely?
- Igen. Tulajdonképpen ez maga Élüszion, a mennyország.
Befordultunk a kocsibejáróra, én rögtön kipattantam és már túrtam is a kulcsok után.
- Köszi a fuvart és az infókat! Nagyon érdekes dolgokat mondtál.
- Nincs mit!
Már nyitottam is az ajtót.
- Sok sikert! - szólt utánam Caleb.
- Köszönöm.
- Szia!
- Jó éjt! - mondtam kurtán.
Dorothy az ágyamba ült törökülésben és a tévére meredt. Az X-faktort nézte. Leültem mellé.
- Hogy vagy?
Nem felelt, de tudtam, hogy nincs jobban. Csak rá kellett nézni. Csapzott haja, fáradt szeme és remegő keze mindent elárult. Megöleltem.
- Jaj Dory! Úgy sajnálom.
Újból elsírta magát.
- Miért? Miért kellett itt maradnom? Miért kell mindenféleképpen szenvednem?
- Nem tudom. Nem tudom Dor, de megoldjuk. Mindenre találunk megoldást. Ne félj! Minden rendbe jön majd. Ígérem.
Teltek az órák. Dory időközben elaludt. Egyszeriben késztetést éreztem arra, hogy kimenjek az erkélyre.
Kinéztem az üvegajtón. Caleb állt a kertben. Rámosolyogtam és kimentem az erkélyre.
- Hát te?
- Gondoltam jövök segíteni neked. - mondta Caleb.
- Megyek beengedlek. - mondtam.
- Hagyd! Csak állj arrébb!
Nem nagyon értettem, hogy ez mire lesz jó, de úgy tettem ahogy kérte. Félrehúzódtam az ajtóból, egészen az erkély széléig és vártam, hogy mi lesz ebből. Caleb lépett néhányat hátra, lendületet vett, nekifutott és felugrott az erkélyemre. Kecsesebb volt, mint egy gazella vagy egy őz. Csak néztem. Ezt meg hogy csinálhatta? Ki vagy mi Ő?
- Halihó! - mondta derült arccal.
- Sz...szia! - válaszoltam megszeppenve. - Ezt meg, hogy csináltad?
- Sokat kondiztam. - viccelődött.
- De most komolyan! -förmedtem rá - Na és a szellemek? A képességem miért nem hat rád? Ki vagy Te? - dőltek ki belőlem egyszeriben a kérdések.
- Trac! Nyugalom. Elmondok mindent. - mondta.
..."

2011. január 17., hétfő

Hatodik fejezet részlet 1.

Ím a hatodik fejezet első hosszabb részlete. Most egy darabig nem fogok foglalkozni a Pratogirl-el, mert a Hét főbűn nevű novella író versenyen indultam, és most azzal szeretnék haladni. De nézzük a jó oldalát. Mikor befejezem a Bűnbe esve-t, akkor annyival gyakorlottabban fogom folytatni a Pratogirl-t :-D Jó olvasást kívánok!


"...

Hatodik fejezet
Calter, avagy maga a mennyország?
Tracy

Reggel Dorothy még mindig aludt. Nem is próbáltam felébreszteni. A szellemeket nagyon nehéz felkelteni. Hagytam neki egy papírt, hogy nem kell bejönnie a suliba, maradjon csak otthon és pihenjen.
Mikor beestem az osztályba, Caleb ott ült Dorothy helyén és engem nézett, miközben pajzánul rám mosolygott. Claudia épp Caleb-nek nyalizott, de Ő mit sem törődött vele. Claudia ahogy meglátott, pökhendin rám meredt, majd beült Caleb elé, hogy ne láthasson. Caleb azonban ellökte maga elől és mondott valamit Claudia-nak amitől vigyorogva a helyére billegett a húsz centis magassarkújában. Tucatlány. Szánni való. – gondoltam magamban, majd megindultam a helyemre.
Egyszeriben egy láb termett előttem. Villámgyorsan kikerültem. Tippelnem sem kellett, hogy ki volt az. Már abban a pillanatban a ruháját markolva húztam fel a padból és lekevertem neki egy jobbost. Rasco ijedten és döbbenten nézett vissza rám.
- Ha még egyszer ki mered tenni a nyamvadék lábadat elém, esküszöm kidoblak az ablakon. - morogtam a képébe, minden szót jól hangsúlyozva, hogy fel tudja fogni azzal a borsónyi agyával.
- Aú! Te lotyó! Veszed le rólam a tetves kezed!?
Már emeltem a kezemet, hogy még egyet lekeverjek neki amiért lotyónak hívott, de ezúttal kevésbé pontatlanul, és teljes erővel.
- Ne merészelj engem… - dohogtam, de mielőtt befejezhettem volna a mondatot, Caleb jelent meg mögöttem és megszorította azt a kezem, amelyik a levegőbe lendült. Nem túl erősen, de éppen annyira, hogy kellemetlen legyen és észhez térjek.
- Nyugodj le Trac! Nem ér annyit ez a hülyegyerek.
Értetlenül néztem rá.
- Nyugalom! Mindjárt itt a tanár. Gyere! Üljünk le a helyünkre. - csitítgatott, és már húzott is a helyünkre.
Elengedtem Rasco-t, aki visszazuhant a székébe. Elindultunk a hátsó pad felé. Nem engedte el a karomat, csak mikor odaértünk a helyünkre és besegített a padomba. Megkerült és leült mellém, a helyére.
- Megérdemelte volna.- motyogtam.
- Igen. Meg. De nem ért annyit az egész.
- Miért állítottál le?
- Mert te lehet, hogy nem vetted észre, de mindenki a földön feküdt már. Kis híján kinyírtad az egész osztályt.
- Uram Isten. - leheltem. Közben alaposabban körül néztem. Valóban mindenki elég ramatyul nézett ki. - Egy szörny vagyok.
- Dehogy vagy szörny. - mondta, ugyanakkor kisimította az arcomból a hajamat és a fülem mögé rakta. - Csak tanulnod kell még.
- Te honnan tudod ezt az egészet?
- Apám médium volt. Sokat tanultam tőle.
..."

2011. január 16., vasárnap

Ötödik fejezet részlet

"...
Ötödik fejezet
Otthon
Caleb


Egész éjjel őrködtem. Nem tudom miért, de féltem Őt. Megvédeném az életem árán is. Mikor a közelében vagyok, megváltozom. Teljesen elvesztem a fejem.
Archibald ismét megúszta. De ha megjön a kolónia többi tagja is, akkor előkerítem és megölöm. Addig viszont minden éjszaka itt leszek, és vigyázom az álmát Tracy-nek. Ma sokáig fent volt. Valamit kereshetett. Miután elaludt, kiabált. Utánam. Aztán nemsokkal később, sikított. Csodálkozom, hogy az anyja nem ébredt föl rá. El kell ismerni, van tüdeje a csajnak. Aztán fölkelt és kiment a szobából. Miután visszajött, zavartalanul aludt tovább. Mikor felébredt és elkezdett a suliba készülődni, mertem csak otthagyni.
- Merre kószáltál Caleb? - kérdezte anyu.
- Összefutottam Archibald-dal. Meghajtottam, de aztán nyomát vesztettem.
- Igen, ezt látom a ruháidon is. Már ha ezeket ruháknak lehet nevezni. - mutatott végig a testemen anyám.
Lenéztem magamra és csak akkor vettem észre, hogy khaki zöld, testhez simuló pólóm cafatokban van rajtam, farmeromból egy hatalmas darab hiányzik és fekete bőr dzsekim már nem is volt rajtam, csak a két mandzsettája emlékeztetett arra, hogy tegnap még rajtam volt.
- A francba! A kabátom. Az volt a kedvenc dzsekim és benne volt a telefonom. - pusmogtam.
- Látod kisfiam, ezért kell odafigyelni harc közben!
- Jaj Anya! Ne oktass már folyton ki! - mondtam. - Adam kitűnően kiképzett. És ha nem tűnne fel, elég gyakorlatom van már. Egyébként meg nem az a lényeg, hogy én egybe legyek?
- Ebben nem is kételkedem. De hát van amikor nekem kell téged összefoltoznom téged…Na de mi volt tegnap a suliban?
- Olyan volt mint mindig, dög unalom. Újat már nem mondanak. De találkoztam a lánnyal. Tudod, a neve Tracy. Még a télen figyeltem fel rá.
- Ááá szóval Tracy-vel. - mondta anya sejtelmesen.
- Ó ne csináld már!
- Nem, Te félre értesz Caleb. - mentegetőzött - Örülök, hogy ilyen gyorsan beilleszkedsz.
- Archibald kinézte magának és megpróbáltam megóvni tőle. Ennyi. Vége.
- De tetszik az a lány, ugye?
- Ő nem egy átlagos lány, Anya! - kezdtem volna, de anyám félbe szakított.
- Ó! Ne is folytasd! Ismerem én ezt.
Nem hagytam, hogy tovább mondja.
- Egy Prato leszármazottja.
- Micsoda? Egy angyalé? Ez így mindjárt más. Akkor értem, hogy miért is keltette fel az érdeklődésedet a kis hölgy.
..."

2011. január 15., szombat

Negyedik fejezet részlet 1.

A negyedik fejezet részletét a harmadik fejezet végével kezdem, hogy értsétek. :D Kellemes olvasást!
"...
Úgy hajnali négy óra lehetett, mikor bedőltem Dor mellé az ágyba. Ő édesen aludt, magzat pózban.
Lehunytam a szemem, és szinte rögtön rám ereszkedett az álom nehéz, ködös fátyla.



Negyedik fejezet
Az álom
Tracy

Egy hosszú, keskeny mező egyik végén álltam, egy dombon. Két oldalán erdő volt, zsenge zöld lombú fákkal. A látóhatárban gát szerű domb húzódott. Ugyan olyan mint amin álltam.
Kísértetiesen hasonlított azokra a mezőkre ahol régen a csatákat vívták. A csapatok a puszta közepén ütközhettek meg.
A levegőben édes virág és fagyanta illata terjengett. Az ég halványkék és makulátlanul tiszta volt. A távolban patak csobogását lehetett hallani. A fejem felett egy hófehér galamb szállt el. Csodaszép, fényes tollai voltak. Sokáig tűnődtem azon, vajon mit keresett erre, mert biztos voltam benne, hogy ilyen gyönyörű madár nem is létezik. Gondolkodás közben az eget fürkésztem, hátha láthatom még egyszer. De a galamb eltűnt a fák között. Csalódottan hajtottam a fejem a föld felé. Egy darabig a földet bámultam, majd hangos szárnycsapásokra lettem figyelmes. Először arra gondoltam visszajött a galamb, de rá kellett jönnöm, hogy a kis madár nem lenne képes ekkora hanggal repülni.
Magam elé néztem és apa állt méltóságteljesen előttem kedvenc mélykék pólójában és szűk, fekete farmerjában, ugyanolyan fehér, angyalszárnyakkal a hátán, mint amilyen a galambnak volt. Legelőször azt gondoltam valami jelmez lehet. Egy jó jelmez…egy elég jó és hiteles jelmez. De rá kellett jönnöm, hogy ezek a szárnyak igaziak. Apa büszkén tárta szét őket. Komoly arckifejezéssel állt, a mező másik végén.
- Apa! - mondtam megszeppenve.
- Készülj kislányom! A harc ideje közeleg. - mondta, de hangja olyan távolinak hatott, hogy nem értettem belőle semmit.
..."

Harmadik fejezet részlet

"...

Harmadik fejezet
Winnie
Tracy

Mikor beléptem az előszobába, Dorothy a kanapén ücsörgött és durcás képet vágott, közben Bessie-t simogatta. Mikor Bessie észrevett, vidáman felvakkantott. Odamentem és leültem melléjük. Némán ültünk egy darabig, aztán én törtem meg a csendet.
-Előkerested már a CD-t?
De nem felelt. Csak komoran nézett maga elé. Kezdtem megrémülni. Dorothy általában löki a rizsát egész nap és könyörögni kell neki, hogy legalább két percre csöndbe legyen. Ez bajt sejtet. Megint csak ültünk és nem beszéltünk.
- Láttam Winnie-t.
Teljesen ledöbbentem. Dorothy, a tesója, Winnie, és a szüleik úgy hét éve meghaltak, amikor kigyulladt a házuk és nem tudtak kiszabadulni. Valami oknál fogva csak Dory lelke maradt itt a Földön.
- A kishúgodat? Azt…, azt hittem Ő is áttért a másvilágra a szüleiddel együtt.
- Így is van. Mégis itt volt. Csak egy pillanatra és csak annyit mondott, hogy „szia”, de előttem állt és integetett.
Nem tudtam mit mondani. Rövidzárlatom lett. 
..."