Sziasztok!
Ma az iskola agyilag teljesen leszívot (a dupla matekommal az élen), majd tesin egy egész maratont lefutottam "játék" fedőnév alatt. Aztán elmentem barátnőmhöz (Dórihoz), és vele, meg a bátyával megnéztünk egy filmet (félig). Utána Dórival és az anyukájával buszra szálltunk, átfurikáztunk fél Békéscsabán és a Belvárosi suliban úsztunk és szaunáztunk, szóval úgy érzem, hogy az álom lassan teljesen ránehezedik a szemhéjaimra, így nem is nagyon erőlködöm most az írással. Ezért úgy gondoltam hozok nektek egy kis kóstolót Caleb és Tracy kapcsolatának alakulásából. Mulassatok jól! :D
"...
Csendben telt el az óra hátralevő része. Mikor kicsengettek, Caleb felém fordult.
- Neked is ez volt az utolsó órád? - kérdezte.
- Igen. - válaszoltam kurtán.
- Nincs kedved velem ebédelni? Beszélgethetnénk. - mondta egy mosoly kíséretében.
Némán bólintottam...
- És, hogy, hogy Burlington-ba költöztetek?
- A Palmer birtok az egyik távoli családtagunk tulajdona volt, aki nemrég elhunyt és az egész birtokot ránk hagyta. Így idejöttünk. Ilyen egyszerű az ok.
- Oh, sajnálom! Tapintatlan voltam. Részvétem! - esdekeltem.
- Semmi baj. Csak kíváncsi voltál. - megengedett magának egy féloldalas mosolyt. Nagyon jól állt neki.
Egy darabig némán mentünk egymás mellett az ebédlő felé. Aztán ismét én törtem meg a csendet.
- Honnan tudtad a nevem?
A srác nem felelt rögtön a kérdésemre.
- Megérzés. - mondta végül. De újabb féloldalas mosolyából tudtam, hogy nem gondolja komolyan.
Belementem a játékába, és így feleltem:
- Hát, bocsi, de ezt nem veszem be. - mosolyogtam. - Ha nekem meg kéne tippelnem a nevedet, hát akkor, Te, hmm … Lionel lennél. Azt hiszem. - mondtam végül. És játékosan nekimentem a vállának.
- Hé! Nem is rossz név. Lehet megváltoztatom. - bolondozott.
Egy kicsit türelmetlenül és rosszallóan néztem rá.
- Na jó. Oké. - A magabiztosság úgy áradt belőle, akár egy gyárkéményből a füst. - Füzetek. - mondta és rámutatott a táskámra.
Kicsit hülyén éreztem magam.
- Na, látod, ott a pont. - viccelődtem. - És nehogy megváltoztasd a neved!
- Okés. Megegyeztünk.
Mikor odaértünk az ebédlőbe, én beálltam a sorba, Caleb pedig elment helyet foglalni egy távolabbra eső asztalnál. Mikor összeszedtem a szokásos menzámat, rántott csirkemell hasábburgonyával, meg egy kis salátával, elindultam az asztalunk irányába. Leültem és nekiálltam enni. Feltűnt, hogy miközben ettem, csak engem nézett és nem is vett magának semmit.
- Te nem eszel? - érdeklődtem.
- Nem, én nemrég ettem. - mosolygott vissza, megint azzal a kisfiúsan szenvtelen mosolyával.
Ettem tovább és közben a fociról beszéltünk.
..."
Tracy-ék háza előtt folytatódik a részlet!
"...
- Nekem nincsenek barátaim. - motyogtam az orrom alá.
- Hogy, hogy?
Nem tudtam elmondhatom-e neki, de valami láthatatlan erő azt sugallta, hogy vele nyugodtan megoszthatom.
- Hát van egy dilim, ami mindenkit elrémiszt és utálnak.
- Milyen dili? - kérdezte jól hangsúlyozva azt a szót, hogy „dili”.
- Lehet, hogy őrültségnek fog hangzani, és megértem ha nem tartasz majd százasnak, de ha kicsit is felbőszülök, akkor a dilim fölerősödik, átveszi az irányítást a testem és az agyam felett és fájdalmat okozok minden körülöttem lévőnek. - vallottam be végül. Féltem, hogy ő is őrültnek fog tartani és elfut, vagy kiröhög. De nem ez történt.
- Már, hogy ne tartanálak százasnak? - mondta, kicsit felháborodva. - Ez nem dili Tracy! Ez egy adottság. Csak meg kell tanulnod uralni és irányítani.
Nem teljesen értettem, hogy ezt miért mondta. Olyan volt, mintha olyasmit mondtam volna neki, mint pédául, hogy most kaptam egy új autót, és nem tudom miért, de két másodperc alatt felgyorsul százra, mikor én csak egy picit léptem a gázra.
- De nem csak ez az egy van. - mondtam bizonytalanul és halkan. Ezen kicsit meglepődhetett, mert az arcára kíváncsiság és döbbenet egyvelege ült ki.
- Látom a szellemeket és egy érintésemre begyógyul bárki vagy bármi sebe.
Elmondtam neki...Én tisztára megőrültem?!- gondoltam. Dorothy-n kívül, még senkinek nem mertem elmondani. Neki is csak azért, mert nem féltem attól, hogy szétkürtöli a világnak
- Hát ez így már kicsit bonyolultabb, de nem megoldhatatlan. - szakította meg a gondolatmenetemet Caleb.
- Én akkor sem akarom ezt. - durcáztam.
- Trac! Ezzel együtt kell élni. Ezen nem lehet változtatni. - mondta lágy hangon.
- Hogy…? - nyöszörögtem, inkább csak magamnak.
- Mit hogy?
- Hogy lehet, hogy míg mindenki bolondnak titulál, Te, aki csak pár órája ismersz, megértesz és el akarod velem fogadtatni ezt az egészet.
- Tudod Tracy, a világ nem olyan unalmas és egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik.
- Ezt meg, hogy érted?
..."